Archívum - 2011
Felhívás
A Fekete Borbála Alapítvány kuratóriuma az általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulói részére rajzversenyt hirdet „Itt születtem én, ezen a tájon” címmel.
Fekete Borbála (1933-1992) festőművész pedagógus, a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola docense, több éven át a hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola rajztanára, tagja és vezetője volt felnőtt alkotótáboroknak, művészeti vezetője nyári gyermek és ifjúsági rajztáboroknak, felnőtt képzőművészeti szakköröknek. Egész munkássága a vizuális kultúra, a képzőművészeti nevelés hatékonyságának fejlesztését szolgálta. Tanítványainak emlékezetében az ő gyermek- és esztétikum-központú személyisége áll, melynek áldásos eredményeként többen váltak hasznos képviselőjévé a magyar kultúrának.
A rajzversennyel az alapítvány kuratóriuma az ő pedagógiai és esztétikai szellemiségét követi, amikor segíteni akarja a rajztanárok és a tanulói közösségek együttműködését az esztétikai nevelésben, és el kívánja ismerni a művésztanárok, rajztanárok pedagógiai eredményességét és egyéni művészeti teljesítményét.
A Petőfi idézettel jelzett téma lebontható a tanulók életkori sajátosságai, intellektuális színvonala, alkotói fantáziájuk szintjére. Így egy park, egy kert, egy utcarészlet, egy templom, egy játszótér, egyetlen ház, híd, iskola, virágos rét, tópart, fürdő, erdő, vagy bármi más, ami az adott témához tartozó. Természetesen megjelenhet a képeken az ember, vagy a környezetünkben élő állat, állatok.
Az alkotások technikai megoldása lehet ceruza-, tus -, szén -, krétarajz, víz-, vagy olajfestés, tempera, akvarell, linómetszet, stb.
Az alkotások mérete maximum A/2-es lehet, anyaga: papír, vászon, farostlemez, stb. A verseny zsűrije a pályázók életkora szerint két kategóriában ítéli meg a díjakat, jutalmakat.
A pályaművek leadásának határideje: 2011. november 28.
A kiállítás ideje és helye: 2011. december 1. (csütörtök) 10.30, Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola.
A legtöbb pályamunkát beküldő iskola különdíjban részesül.
Emlékkiállítás
Az alapítványunk kuratóriuma 2011. december 2. és 29. között Fekete Borbála-emlékkiállítást rendezett a Hunguest Hotel Béke konferencia-központjában, amellyel tisztelgett a rajztanár-festőművész emléke és a városban végzett hosszú pedagógiai munkássága előtt. A kiállításon festmények, grafikák, rajz- és tűzzománcmunkák szerepeltek. Közel száz Fekete Borbála-alkotást gyűjtöttünk össze, ezekből válogattuk ki a kiállításon szereplő műveket, amelyeket intézmények, gyűjtemények, családok és magánemberek kölcsönöztek. Ekkor került átadásra az „Itt születtem én ezen a tájon” című gyermekrajzpályázat 1. helyezettjének díja és a különdíjak. A tárlat anyagából válogatott képek katalógusa megtekinthető a képgalériában.
Tamus István grafikusművész megnyitóbeszéde
Tisztelt Polgármester Urak, Vendégek, Hölgyeim és Uraim, Tárlatlátogató Közönség!
Köszöntöm Önöket Fekete Borbála gyűjteményes kiállítása alkalmából, mely a művészre emlékezve tisztelői akaratából jött létre. Sokan és lelkesen dolgoztak azon, hogy most együtt emlékezhessünk az emberre, a művészre, az egykori barátra és kollégára. A sors kegyeltje vagyok, hiszen az elmúlt közel félévben több kiállítás szervezésében, rendezésében és megnyitásában vállaltam szerepet. Részben ez abból adódik, hogy a figyelmem az előző generációkra is kiterjed. Ezt tették azok az alapítók is, név szerint: Csiszér György, Csiszér Anikó, Tatár Éva, Dezsőné Borbély Emma, Bálint Csilla, Vida Lajos és a kuratórium tagjai: Kőrösy Gáborné, Dr. Kálmánné Hunyadi Györgyi és Vetró Mihály, akiknek köszönhető e kiállítás létrejötte. Köszönet érte. Vetró Mihály a katalógus létrejöttében vállalt óriási feladatot. Ők azok, akik életben tarják az érdeklődést a művész hagyatéka fölött. A művek a művész halálával önálló életre keltek, s nem mindegy az, hogyan vannak megbecsülve az alkotások. A szülőváros Szentpéterszeg, ahol élete nagy részét töltötte Fekete Borbála, eddig is sokat tett az ügy érdekében. 1972-től Hajdúszoboszlón tanított a Thököly Imre Általános Iskolában. Itt teljesedett ki igazán tanári tevékenysége, hiszen pályázatokon szerepelt tanítványaival és országos hírnévre tett szert. A város is elismerte tanári tevékenységét: Hajdúszoboszló Városáért kitüntetésben részesítette, melyet már ő nem vehetett át sajnálatos módon. A hetvenes évek derekán olyan művésztanárok érkeztek a Tanítóképző Főiskolára, akik hatalmas gyakorlattal rendelkeztek a tanítás területén, és művészi ambícióval is megáldottak voltak. Madarász Gyula festőművész jó érzékkel választotta ki munkatársait, Török Anikó, Fekete Borbála és Tóth Irén személyében. A mai emlékezést megtisztelik jelenlétükkel Török Anikó és Tóth Irén művésztanárok. Köztünk van Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona professzorasszony is, aki közel egy időben érkezett Fekete Borbálával a főiskolára, és ma is aktív részese a képzésnek. Tanításuk és habitusuk révén sok -sok kiváló tanító és tanár került ki a kezük alól, akik ma is végzik áldásos munkájukat az ő útmutatásuk alapján. Fekete Borbálára a folyamatos előrehaladás, az újat tenni akarás volt jellemző, hiszen a főiskolára kerülése után is tovább képezte magát a Képzőművészeti Főiskolán, mely abban az időben is egyetemi szintű képzést adott. A főiskolán a tanítóképzés, a szakkollégiumi és a gyakorlati képzés széles vertikumát látta el. Mindemellett maradt ideje az önművelésre, hiszen folyamatosan festett, hazai és nemzetközi művésztelepeken vett részt, új területeket hódított meg például a tűzzománc területén, ugyanakkor a szobrászat is az érdeklődése homlokterébe került, hiszen tanítványainak szobrászkört vezetett. Néhány gipsztanulmányt, melyet tanítványai készítettek, őriz a főiskola. A Debreceni Tanítóképző Főiskolán a nyolcvanas években a művészeti élet kiteljesedett az említett tanárok közreműködése révén, hiszen a szobrászkör mellett festőkör és grafikai műhely is működött a szövőszakkörrel kiegészülve. Mondhatni pezsgő élet folyt, hiszen egymást érték a kiállítások, országos szakmai tanácskozások, rajzpályázatok és előadássorozatok. Ennek a dinamikus életnek volt tevékeny részese Fekete Borbála tanár és művész. Ha most itt lenne közöttünk, úgy gondolom, a számítógép működése és a benne rejlő lehetőségek elbűvölnék. A kiállítás teljes képet ad a művész érdeklődéséről, bizonyos korszakairól. Talán egy gyöngyszem éppen itt látható ebben a térben, s ez telitalálat volt a választás tekintetében. A kép azt sugallja, hogy a művész teljes harmóniában van önmagával és a természettel. Belesimul észrevétlenül a táj finom rezdüléseibe. Azt azonban leszögezhetjük, nincs minden mű itt, hiszen hazai és nemzetközi művésztelepekre is kerültek alkotások, magánszemélyek is őriznek belőle, s a Déri Múzeumban is fellelhető néhány. A kiállítást végignézve megállapíthatjuk, hogy a visszafogott színvilág, a téma iránti elkötelezettség egyértelmű. Kedves témái egyike a tájkép, mely évszakoktól függetlenül van jelen, s egyik meghatározó Fekete Borbála művészi kiteljesedésében. A horizont az aranymetszést pásztázza, hol magasan elhelyezve, hol pedig alacsonyra téve azt. Ezáltal hol a föld, hol az ég mozgalmassága elevenedik meg. Ha figyelmesen nézzük, akkor a térérzetünk sem hagy cserben a művek láttán. Gyakran látunk a térben ragadt elemeket, embert, házat, állatokat, többnyire lovat és növényvilágot. Ezek gyakran a magány vetületei, a magára maradt ember, az elhagyott tanya érzete, a táj kietlensége télen vagy a halak által benépesített tó látványa. A monokron jelleg, az egy szín árnyalata, s annak használata fokozza a drámaiságot. Ezek a felsorolt festői elemek más témaköröknél is fellelhetőek, lássuk a csendéletet, ház előtti szűkebb teret. A ház körüli elemek: kerék, gereblye, félig kinyílt bejárati ajtó, górékerítés-részletek, a tetőből részlet, a ház körüli kazlak, a rádőlt hiányos létra – ez az igazi Fekete Borbála, sajátos zöldes, barnás, fehér-fekete, helyenként kontrasztos képek. Ez az ő igazi egyéni hangja, ez emeli őt a magaslatokra. E fogalmak a mai gyermek számára már ismeretlenek, s ez nagy baj a jövő szempontjából. A kiállítás elején látható kisméretű házas, konstruktív képek viszont egyetemessé teszik őt, nagy kár, hogy ezekből kevés van vagy kései korszakában talált rá erre az ízre. A különböző méretű házak, tűzfalak, bejáratok, ajtók, lépcsők torlódnak egymásba nagyvárosi hangulatot idézve. Kisméretük ellenére monumentális hatásuk van. Ez a két mű az egyetemes magyar piktúra része lehetne, s nagy magyar múzeumok falán kellene lógnia Barcsay, Egry és mások vagy éppen a kortárs, ma élő Aknay János alkotásai mellett. A „Napraforgók” című meleg színekkel megfogalmazott temperaképe leszőhető, s egyben a modern, absztrakt képek sorába sorolható. Boldog lehet tulajdonosa. „A tokaji konflis” kedves művésztelepi emlék, allegorikus, a vágyak színtere – Csontváry „Sétakocsikázás este” című képére asszociál. Hosszasan lehet szemlélődni a művek előtt, ezt tegye majd meg mindenki! Grafikai tevékenysége sem elhanyagolható, hiszen finomak és érzékiek, nagy szakmai tudást tükröznek, különösen a „Tokaji kőbányák” című tollrajz, alig észrevehető a nagy sokaságban, mely a szentpéterszegi Faluház tulajdona. Méltóbb keretek közé kellene tenni, hiszen ez egy kis gyöngyszem, s vetekszik más művekkel. A keretezés egy lépés lehet előre, s ez vonatkozik szinte valamennyi alkotásra, nem lebecsülve az akkori keretezési hagyományokat. A közelmúltban elhunyt Bálványos Huba azt mondta, hogy a jó keret hiánya olyan, mint az ing gallér nélkül. Egy Fekete Borbála életművét feldolgozó monográfia lehet még konkrét célkitűzés az alapítvány és a kuratórium számára, mely méltó lenne egy ilyen nagy formátumú női művész teljesebb megismerésére. Befejezésül említésre méltóak a tűzzománc képek is, hiszen Fekete Borbála a teljességre törekedett, mert mindent meg akart hódítani, amit a kor művészeti törekvései diktáltak, s ezt éreztem a tanítási gyakorlatokon is, amikor kritikus volt a hallgatókkal és olykor velem is. Szép emlékeim között őrzöm tiszta beszédét és dallamos hangját.
Köszönöm figyelmüket és tartalmas szemlélődést, áldott és békés ünnepeket kívánok!
